Amitábha (Öpame) meghatalmazás - Karmapa Ház, 2012.07.14.




  Tiszteletreméltó Cültrim Rinpocse  a meghatalmazás előtt, közben és utána tanítást adott. Az alábbiak az elhangzott tanításnak egy kivonatolt, az élő tanítást követő szerkesztett változatát tartalmazzák.


  Ha valaki életében Öpame meghatalmazást kap, akkor az nagyon segítségére lesz a halállal, meghalással és halál utáni eseményekkel kapcsolatban. Ez az Öpame gyakorlat minden hagyományvonalban létezik, vagyis egy Rimé gyakorlat, avagy szekták feletti. A meghatalmazás Tulku Mingyur Dordzsétől származik, aki 13 évesen szemtől-szembe találkozott Öpamével, akitől megkapta a meghatalmazást, a meghatalmazás módját, s azt, hogy hogyan kell a meghatalmazást tovább adni, magát a gyakorlatot is, az összes tanítással egyetemben. Tulku Mingyur Dordzse nagyjából 100 évvel ezelőtt élt, ami azt jelenti, hogy az átadás, amit közvetlenül Öpamétől kapott nagyon közeli, ezért nagyon nagy ereje van ennek a meghatalmazásnak. Ez egy terma gyakorlat, egy gongter, vagyis szellem kincs gyakorlat. Vagyis Tulku Mingyur Dordzse ezt az átadást a saját szellemének az egyetemes síkjáról kapta.
  Ezekhez a tanításokhoz hozzá tartoznak a phowa tanítások is, amiket Tulku Mingyur Dordzse ezekkel a tanításokkal együtt kapott meg. A phowa tanítások célja ugyanaz, vagyis halálunk idején vezetést kapjunk Öpame tiszta földjére. Természetesen mindezeknek a célja az, hogy megvalósítsuk az Öpame meditáció valódi célját.
  A most következő átadással felhatalmazást kapunk arra, hogy mindezt gyakorolhassuk. Aki csak teheti a jövőben valósítsa meg ennek a gyakorlatnak a lényegét. Rechungpa (Rechung Dordzse Drakpa) mondta, hogy ezek a gyakorlatok olyanok, mint a szárnyak, mert képesek elrepíteni bennünket a tiszta Buddha földekre. Tehát a gyakorlat megvalósítása olyan, mintha szárnyakat készítenénk magunknak, amelyekkel elrepülhetünk a tiszta buddha földekre. Ha valakinek sikerül ezt megvalósítania, az sokkal többet ér számára, mintha a három ezres világot (1 milliárd világegyetemet) megtöltené drágakövekkel és azt megkapná, mint vagyont. Tehát ennél a vagyonnál sokkal többet ér, ha valaki megvalósítja az Öpame gyakorlatát.
  Most pedig fogalmazzunk meg egy erős kívánságot és elhatározást magunkban, hogy ez által a meghatalmazás által váljunk Csenrézihez hasonlóvá, vagyis minden lény javáért éljünk és dolgozzunk. Forduljunk Öpaméhez úgy, mint ahogyan Csenrézi tette akinek a mestere volt Öpame.

  Régen az ilyen meghatalmazásokért a tanítványok óriási nehézségeket álltak ki, pl.: gyalogszerrel elmentek Tibetből Indiába a Himaláján keresztül, ami rengetek viszontagsággal járt időjárás, rablók, betegségek stb. miatt. De ők ezzel mit sem törődtek. Mindezen túl, Indiában akkoriban az volt a szokás, hogy nagy mennyiségű aranyat kellett felajánlani egy-egy ilyen jellegű átadásért. Tehát ez így történt a régi időkben. Az idők változnak, és ma már vannak olyan tibeti lámák, akik viccesen azt mondják, hogy ma már a lámáknak kell aranyat adni a tanítványoknak, hogyha azt szeretnék, hogy a tanítványok gyakoroljanak, vagy eljöjjenek egy ilyen meghatalmazásra, vagy azért, hogy legalább néha mondjanak egy-egy mantrát. Szóval, a viccet félretéve, becsüljük nagyon nagyra, hogy itt vagyunk és ez tényleg megtörténhet velünk. Rendkívül szerencsések vagyunk és alakítsunk ki egy ennek megfelelő szellemet magunkban. Tehát, mivel az idők megváltoztak ma már nincs szükség arra, hogy aranyat adjunk, a fontos az, hogy mi van a tudatunkban. Tehát szedjük össze magunkat és értsük meg a jelentőségét annak, hogy ez a meghatalmazás a javunkra fog válni, nem csak ebben, hanem a következő életeinkben is nagy jelentősége lesz, amit igazából még nem is vagyunk képesek felfogni.


































.























































  Most, hogy megkaptátok a meghatalmazást szívemből kívánom nektek, hogy ennek erejéből érjétek el a tökéletes megvilágosodást és akadályok nélkül tudjátok végezni a gyakorlást. Jó, ha minden nap fel tudjátok kelteni magatokban azt a kívánságot, hogy halálotok után Öpame közelében szülessetek újra, amihez erőt tudtok meríteni a mai meghatalmazástól. Ehhez vannak imák, amik tibeti és már magyar nyelven is elérhetőek. Ha ennél többet is szeretnétek tenni, akkor mondjátok Öpame mantráját az Om Ami Deva Hri-t. Mostantól minden nap mondjátok el annyiszor amennyiszer csak lehet, ha lehetséges akkor legalább 108 db-ot. Tehát legyen bennetek egy nagyon erős kívánság/törekvés, hogy találkozzatok Öpamével, és Dévacsenbe szülessetek, hogy elérjétek a megvilágosodást az összes lény javáért.


  Mindez, ha gyakoroljátok, különösen a mai időkben nagy nagy hasznotokra lesz, nagyon nagy jelentősége van. Most a meghatalmazás végén egy ígéretet teszünk, aminek a fordítása nagyjából a következő: „amit a meghatalmazást adó Láma mondott vagy előírt nekünk azt mi életünk végéig betartjuk”.


Ez pedig a következőket jelenti, ha valaki egyszer egy meghatalmazáson részt vett, az egy nagyon nagy dolog és sok mindennel jár is. Például azzal jár, hogy tiszta életet élünk. Teljes erőnkből törekszünk arra, hogy tiszta életet éljünk. Alapszinten a következőt jelenti: törekszünk arra, hogy tartózkodjunk a 10 ártalmas cselekedettől. Amit gyakorlunk az pedig a 10 erényes cselekedett. A meghatalmazás nem egy teljesen előzmény és következmény nélküli izolált esemény az életünkben. Itt a saját életünkről van szó, ezt az ígéretet még akkor is letesszük egy meghatalmazásnál, ha nem is tudunk róla, mert esetleg nem tájékozódtunk megfelelőképpen. Továbbá azt is jelenti, hogy az összes lény szolgálatát tartjuk a legfontosabbnak az életünkben. Tehát tiszta életet élünk, a szeretetet, tiszteletet, jóindulatot, és a megvilágosodás szellemét fejlesztjük magunkban.


  A meghatalmazás a belső ösvény része, vagyis felelősek vagyunk a saját elménkért. Felelősek vagyunk azért, hogy mi is történik az elménkben, hogy boldogok vagy boldogtalanok vagyunk-e. Van egy tibeti mondás miszerint: „Ha az ember a saját elméjében nem teremti meg a jót, akkor a rosszat megkapja másoktól.” Igazából a rosszat soha nem másoktól kapjuk, de teljesen úgy fog tűnni mintha ez történne. Az a dolgunk, hogy rendben tartsuk az elménk, hogy olyan állapotban tartsuk, ami boldog, békés és harmonikus. Ha ez sikerül, akkor mások bármit tegyenek az nem lesz hatással ránk, nem lesz foganatja. Mert a belső béke erősebb bármiféle külső ráhatásnál, ennek feltétele pedig a belső munka, hogy az elménkkel folyamatosan foglalkozzunk. Ha ezt nem tesszük, akkor úgy fog tűnni, hogy mások vagy a világ bántanak bennünket, mintha a szenvedésünket mások okoznák. Pedig valójában csak annyi történik, hogy nincs rendben a tudatunk, mert nem vesszük a fáradságot ahhoz, hogy a tudatunkat a megfelelő állapotban tartsuk. Tehát a megoldás ilyen egyszerű, a titok pedig a belső munka, és akkor a tudatunk rendben lesz, akkor olyan boldogságban lesz részünk, amit senki nem vehet el és senki nem tehet tönkre. Ennek megvalósítása pedig a mi felelősségünk önmagunk felé. A gyakorlás teljes útja erről szól, és ennek részeként kaptuk az előbbi meghatalmazást. A munkánk pedig egymást követő lépésekből áll.


Az első dolog az, hogy felismerjük azt, hogy mennyire függünk másoktól, az hogy milyen viszonyban állunk egymással. Az, hogy ennek megfogjuk a magunkra eső végét. Mert ebben a viszonyban az én felelősségem annyi, hogy megfogjam a viszony rám eső részét. Nem mindegy, hogy mit gondolok a másikról vagy mit csinálok a másikkal/másiknak. Ez pedig nagyon könnyen gyakorolható, már csak azért is mert állandóan körbe vagyunk véve emberekkel. Családunk, szeretteink, munkatársaink vannak, vagyis mindig van valaki körülöttünk. Tehát az első lépés, hogy megelőlegezzünk egyfajta bizalmat, nagyrabecsülést a többieknek. Ennek a szemüvegén keresztül lássuk őket: azt látni, hogy hogyan lehetnénk a segítségükre, javukra lenni, hogyan tudnánk örömet okozni nekik, szolgálni őket. A szüleinket, gyermekeinket, szeretteinket, házastársunkat. Törekedni arra, hogy a nagyrabecsülésünk mindig jelen legyen, és ennek szellemében cselekedjünk.
Ha sikerül felismernünk, hogy minden lény volt már a szülőnk, valamelyik éltünkben, akkor ezt a tiszteletet minden lény irányában tovább tudjuk fejleszteni. Idővel láthatjuk a minden lényben jelenlévő megvilágosult természetet és azt, hogy a tanítónktól elválaszthatatlanok. Ami azt jelenti, hogy mindenkitől tanulhatunk valamit. Tehát nem azt keressük másokban, hogy hogyan tudjuk felülmúlni őket, vagy hogyan tudjuk a saját céljainkra felhasználni őket, vagy az önző céljainkat beteljesíteni a segítségükkel, hanem azt, hogy mit tudunk tanulni tőlük. Tehát ez egy fokozatos út, a szeretet és nagyrabecsülés útja de végeredményben az a cél, hogy a saját elménkkel dolgozzunk, nem mások elméjével, nem várjuk el másoktól, hogy végül így vagy úgy, de a mi elvárásainknak megfelelően cselekedjenek, viselkedjenek. Bármit is tegyen a másik ember, mi csak a saját elménkkel foglalkozunk. Még ha valaki negatívan is viselkedik, mi abból is tanulságot tudunk levonni a magunk számára. Mindig a saját elménkkel dolgozunk, ez a mi felelősségünk és nagy lehetőségünk is egyben, mivel a saját fejlődésünkről van szó.


  Rinpocse azt mondja, hogy ti látszólag nem szeretitek az aranyat, azt kérdezi mit adjon nektek, hogy gyakoroljatok?


  A belső ösvényben nagyon nagy szerepet játszanak szülők, és a hozzájuk fűződő viszonyunk, az állandó jelenlétük nagy lehetőséget ad a fejlődésre. Mert a szüleink mindig a szüleink maradnak, nem olyanok, mint a barátaink, hogy egy ideig a barátaink, majd egy idő után már nem azok. A szülő -gyermek kapcsolat az fix, nem lehet megmásítani. Ez a viszony pedig közvetlenül vezethet be bennünket a lehetőségeinkbe. Tehát a különféle egyéb kapcsolatokban nagy szerepet játszanak az érzelmek, azok pedig állandóan változnak és így a kapcsolat maga is. Ahogy az érzelmek változnak, úgy változnak a különböző társainkhoz fűződő viszonyaink is. A családi vonal pedig egy stabil keretet ad, ennek keretén belül pedig tudunk az érzelmeinkkel, gondolatainkkal dolgozni. Vagyis momentán mindegy, hogy milyen érzelmeink vannak a szüleinkkel kapcsolatban, attól ők még ugyanúgy a szüleink maradnak. Akár tetszik ez, akár nem, ők akkor is szüleink maradnak. Márpedig ha ők a szüleink, akkor ez azt jelenti, hogy nagyon-nagyon sokat tettek értünk, akinek például saját gyermeke van, az pontosan feltudja azt mérni, hogy milyen sokat is tesz egy szülő a gyermekéért. Kezdve a születés előtt időszaktól, a pólyás időszakon át, egészen a felnövekedésig. Szinte felsorolni se lehet azt a mérhetetlen sok munkát, amit egy szülő a gyermekébe fektet. Ezek tények. Ezekből a tényekből kiindulva pedig nagy lehetőségünk van arra, hogy dolgozzunk a szülők irántunk tett mérhetetlen sok tettével, és az ezekhez kapcsolódó érzéseinkkel, gondolatainkkal. Ez elsősorban a szeretet és hála érzésének felkeltését jelenti. A szüleink mérhetetlen szeretettel és jósággal viseltetnek irántunk és teszik ezt a mai napig, ha még életben vannak. Mindezt lehetetlen visszafizetni, ha ezen elgondolkozunk, ekkor megszületik a hála, szeretet, tisztelet érzése irántuk, és pontosan ezekre van szükségünk.


  Tehát a szülők irántunk tanúsított jóságán való meditációval, képesek leszünk felülemelkedni az állandóan változó érzelmeinken, gondolataink csapongásán. S ha ezt a stabilabb érzelmi állapotot, belátást sikerült megerősítenünk, akkor képessé válunk kiterjeszteni ezt minden lényre. A szülők gyermekeik iránt tanúsított jósága nyilvánvaló, a problémát nem ez okozza, hanem a másik oldal jelenti. A gyermekek szülők iránt tanúsított tiszteletével és hálájával van a gond. Ez az a terület, amelyen valakinek a gyermekeként dolgozni tudunk, és ez ad lehetőséget a fejlődésre.


  Most hogy megkaptátok a meghatalmazást, nagyon köszönöm nektek, hogy ez az esemény megtörténhetett, hogy meghívtatok ide, fizettétek a repülőjegyem, és hogy a közösség tevékenysége folytán minderre lehetőséget biztosított. Nagyon köszönöm, hogy részt vettetek ezen a meghatalmazáson, ami kétoldalú, mert nagy jelentősége van a tanítványnak, aki részt vett a meghatalmazáson és a tanítónak is, aki adja a meghatalmazást. Ez egy nagyszerű érdemhalmozás mindnyájunknak és ezt nagyon köszönöm nektek, remélem a jövőben ennek jó folytatása lesz.

  Mivel, hogy tudjuk, hogy sem a jó, sem rossz nem állandó, hanem mindig minden változik. A jó is véget ér egyszer, a rossz is véget ér. Számos tapasztalattal rendelkezünk erről. A fontos az, hogy mi magunk mit csinálunk az életünkkel. Nem várhatunk arra, hogy majd egyszer minden jó lesz, és nem kell rettegnünk attól, hogy majd egyszer minden rossz lesz. Tehát mi magunk vagyunk a felelősek azért, hogy mi történik velünk. Ehhez pedig gyakorolnunk kell. Kérem és egyben kívánom nektek, hogy vegyétek ezt komolyan, hiszen a saját életetekről van szó. Most kezdjétek el felelősséggel kezetekbe venni a saját sorsotokat azáltal, hogy a saját elméteket kézbe veszitek, a gyakorlással megvalósítjátok a belső békét és belső boldogságot, a belső nyugalmat, szeretetet.

(Közben a kihangosítással némi probléma volt...) Végül is akár ki vagyok hangosítva, akár nem azt úgy sem értitek meg, amit most mondtam. De azt, amikor sípolt a hangszóró azt mindenki megértette. (nevetés)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése